Töretlen sikernek örvend a gondolat, miszerint külföldön munkát vállalni jobb döntés, mint itthon karriert építeni. Elmesélem Nektek a saját tapasztalataimat, melyet ötéves Angliában tartózkodásom során szereztem. Bár ez csak az én történetem és tapasztalatom, a tanulság mindenkié.

Már a középiskolai éveim során is sokat dolgoztam, Szegeden szinte mindenhol. Suli után elhelyezkedtem a város egyik legnagyobb cukrászdájában. Hiába teljesítettem a maximumot, hiába voltam a szakma csúcsán, mégis hajnal háromtól este hatig dolgoztam, ráadásul szabadnap nélkül, átlagosan napi öt-hat óra alvással. Kidolgoztam a belem; ezt fiatalon lehet bírni, de az előrelépési lehetőség hiánya folyamatosan aggasztott. A kollégákkal volt, hogy a pogácsa készítése közben elaludtunk, sokszor még állva, evés közben is. Váltani akartam: az volt a célom, hogy magamnak dolgozzak, de ehhez tőkére volt szükségem. Ezért úgy döntöttem, kiköltözök Angliába, és összespórolok annyi pénzt, amennyiből itthon vállalkozást tudok indítani.

Takarítás David Beckham és Madonna környékén

Takarítóként vállaltam munkát két évig. Oxford olyan vidékén melóztam, ahol Madonnának, David Beckhamnek és hasonló hírességek villái álltak. A legkoszosabb munkát végeztem, és csak reméltem, hogy annyi boldog pillanat lesz az életemben, ahány wc-t ki kellett pucolnom. Volt, hogy egy velem egyidős ficsúr irodájában dolgoztam, és körbe kellett törölnöm az asztalra feltett lábát - konkrétan semmibe vett. Kint eleve furcsa volt, hogy tíz órát kellett csak dolgozni, és a fizetés is magasabb volt, mint itthon - emiatt eleinte jól éreztem magam. Két év után hazajöttem pár hónapra, ezután éppen annyi pénzem maradt, hogy visszamenjek Angliába - ezúttal egy bristoli gyárba dolgozni.

Itt a szállás katasztrofális volt, ami így is szinte az összes pénzem elvitte az elején. A házban nem volt melegvíz, tizennégyen laktunk három szobában, a falak és a bútorok pedig tele voltak bogarakkal. Fagyasztott pizzán és rizsen éltem hónapokig. A munkavégzéshez kapott acélbetétes cipőm a méretemnél három számmal kisebb volt, ezért folyton kisebesedett a lábam - ennek a nyomai a mai napig látszódnak. Az volt a feladatunk, hogy kamionokról szemetet pakoljunk vasrekeszekbe. Sokszor a targoncakezelők lazsáltak, és helyettük kézzel emeltem a rakodnivalót. Ekkor ment tropára a hátam, és mint később kiderült, nyaki porckorongsérvem lett.

Yes, no, Coca Cola!

Ezután jelentkeztem egy másik állásra, amit angolul beszélő szakácssegédnek hirdettek meg - a nyelvtudásom kimerült a “yes, no, Coca Cola” szóhasználatban. Hatszáz kilométerre volt a gyártól New Romney, ahova próbanapra kellett utaznom. A visszaútra már nem maradt pénzem, ezért úgy indultam el, hogy tudtam: mindent egy lapra teszek fel. A vonatúton néztem át, hogy mit kell majd főznöm, és szerencsére átmentem a vizsgán. Az étterem felett helyezkedett a szálláshelyem: tiszta volt, és amikor megnyitottam a csapot, örömmel tapasztaltam, hogy van melegvíz. Ahogy ott folyt a kezemre a víz, mondtam a főnökömnek, hogy szeretnék dolgozni. Ezt az egyébként apróságnak tűnő dolgot is megtanultam értékelni, és őszintén örülni neki. Megszerettem az új munkahelyemet, és megfordult a fejemben, hogy végleg letelepedek Angliában, és üzletet nyitok, de nagyon egyedül éreztem magam. Az étterem egy tengerparti halászfaluban volt, ahol korombeliek szinte egyáltalán nem éltek. Egy idő után számomra a tenger is csak egy marha nagy víz volt, ahol ordít a sirály és fúj a szél. Lelkileg és fizikailag is kikészültem, fájt mindenem és depressziós lettem. Nyolc évadnyi Doktor House után a Google segítségével azonnal (félre)diagnosztizáltam magam parkinson-kórral, amitől mégjobban megzuhantam. Mikor hazajöttem, az orvosok azt tanácsolták, hogy ne végezzek fizikai munkát, pedig a sikersztorim ekkor indult, ami a Tisza-parti büfém megnyitásával kezdődött.

Anglia, vagy Magyarország?

A legtöbb kiköltöző fiatal azt hiszi, hogy Angliában majd kevés munkáért várja a jólét, és már a repülőtéren hárommillió fontot a kezébe nyomnak. Ha itthon semmirekellő, lusta és munkakerülő vagy, külföldön sem fogsz boldogulni. Ha itthon senki vagy, kint is az maradsz. Kell egy konkrét cél, mert ha a hazajövetelkor nincs mibe fektetned a jövedelmedet, hónapok alatt elúszik többévnyi megtakarításod. Eleinte örömmel tölt el, hogy több pénzt keresel, mint Magyarországon, de ha kiszámolod, hogy haza kellett utaznod évente többször is, fizetned kell az albérletet, mellette még költened is kell, a végeredmény körülbelül havi százezer forintnyi megtakarítás - erre itthon is képes lehetsz. Tegyük fel, hogy 5-6 évet dolgozol tisztességgel, félreteszed a pénzt, és hazajössz tízmillió forinttal. Esetleg veszel belőle egy kisebb lakást, és beleírhatod az önéletrajzodba, hogy tíz évet mosogattál külföldön. Újra elölről kezdődik a melókeresés, vissza kell szoknod az itteni körülményekhez, és ami ennél is nehezebb: az alacsonyabb jövedelemhez.

Legfeljebb az életszínvonalad lehet kint jobb, de körülbelül megáll a dolog. Nekem még könnyebb volt tíz évvel ezelőtt: ma már Magyarországon munkaerőhiány van, Angliában pedig telített a munkaerőpiac, mert mindenki ott dolgozik. Én azért mentem ki, hogy gyűjtsek egy kis pénzt, és itthon nyissak belőle üzletet. Nagyon spóroltam, minimálisan költekeztem, és ritkán utaztam haza, mert nagyon sokba került az is. Ezért üzenem minden angliai magyarnak, hogy van értelme hazajönni, lehet karriert építeni, és érdemes ezt a lépést megtenni. Senkit nem ismerek, aki próba szerencse jelleggel külföldre költözött, majd gazdagon tért haza. Ha valakiből a tenni akarás hiányzik, azt más országban hiába keresi. Sokszor látom, hogy visszaköltöznek Magyarországra az emberek, és két nap alatt eltapsolják a megkeresett pénzt. Verik a mellkasukat, hogy leléptek külföldre a jobb élet reményében, pedig csak egyszerűen lusták voltak dolgozni. Nem népszerű az, amit mondok, de elsősorban a saját gondolkodás, a dolgokhoz való hozzáállás alakítja az ember karrierjét, nem a politika, a társadalmi helyzet és az egyéb körülmények. Ha kemény vagy, akarod, és küzdesz, akkor itthon is meg lehet élni.

Akkor éri meg kimenni, ha kint meghúzod a nadrágszíjat, itthon pedig kamatoztatod a pénzedet. Tisztelem azokat, akik kimentek, mert volt bennük bátorság váltani, de felteszem a kérdést: elérték a céljukat? Megérte kimenni? Ha nem, akkor ahhoz is van bátorságuk, hogy visszaköltözzenek, és adjanak egy esélyt a hazai sikerüknek? Érdemes végiggondolni, hogy vajon az elképzeléseink reálisak-e, és a hozott áldozatok megtérülnek-e majd hosszútávon? Egy biztos: céltalanul emigrálni felelőtlen, és rendkívül rossz döntés. Ha szeretne valaki karriert építeni, három dolgot javaslok:

1. Mérlegeld, hogy miért vagy rossz helyzetben.
2. Gondold végig a lehetőségedet, hogy miben van mozgástered.
3. Válts: mindig olyan melóra, amit szeretsz csinálni, és legyen az a célod, hogy te legyél a legjobb a szakmádban.

Ezekre itthon is megvannak a lehetőségeid. Sok sikert kívánok hozzá!

Puszipacsipá kedveskéim!

Szabó Tibor

Pipitér&Pipipont üzletvezető, tulajdonos

Ha szeretnétek még olvasni rólunk, nyomjatok egy tetsziket, és kövessetek minket itt, és a Facebook-on!