Mennyit illik jattolni? Ki ad szívesebben borravalót? Jár a pluszpénz a vendéglátónak? Beszéljünk nyíltan a jattolásról, előre leszögezve: nem mindig az adja a legtöbbet, akitől várnánk.

NE UTÁLJATOK MIATTA

Szeretném az elején tisztázni: megtartom a borravalót, nem adom oda a pultosoknak. Mielőtt rögtön megutálnátok, beszéljünk kicsit az üzletvezetők általános hozzáállásáról. Sok vendéglátós a beosztottainak ötszáz forintos órabért ad, plusz a jattot. Nem tartom jó stratégiának, mert a borravaló ingadozó - ha például alacsony, az ötszáz forint óránként kevés egy pultosnak. Én inkább magasabb fizetést adok a csapatomnak - ez a korrektebb verzió szerintem. A jattot sem magamnak szánom, hanem fejlesztésekre költöm, és a kollégákra: abból kapnak új munkaruhát, veszek belőle sütit, céges vitamint, és minden egyéb dolgot, amire szükségük van. A borravaló szétosztása nem mindig igazságos: általában megkapják a pultosok úgy, hogy dolgozik még három szakács, meg négy takarító is abban a műszakban. Nem csak a kiszolgáló személyzeten múlik a színvonalas kiszolgálás, hanem az egész brigádon.

A KULCSSZÓ: KEDVESSÉG

A tapasztalatom az, ha rendesek vagyunk, akkor nagyon jó borravalót kapunk. Mái napig én tartom a rekordot, ezer forintos jattal. Nem nagy varázslat, szimplán csak kedvesnek kell lenni a vendéggel, törődni vele. Nem az anyagi haszon az elsődleges szempont, amiért fontos a borravaló, hanem maga a jelzés, hogy valamit jól csinálsz. Ha odaadó vagy, megnevetteted az vendégeket, meghálálják.Ha csak alapszolgáltatást kap a vendég, akkor hetvenről százra kerekít, de ha azt gondolja, hogy ,,fú, baromi jól érzem itt magam”, akkor ennél többet is otthagy akár. Mindig beszélgetek a vendégeinkkel, elpoénkodom velük, talán ezért is jattolnak szívesen. Ezt nem lehet erőltetni, szeretni kell a munkádat, akkor a jókedved feltűnik, és pozitívan állnak hozzád a vendégek.

Nincs kőbe vésve, hogy mennyit illik jattolni, ez egy rendkívül kényes téma, de körülbelül 10% a reális. A borravaló ösztönzőleg hat, ezért nem kell elítélni senkit - mindenki örül a plusz pénznek. Másrészt nem szabad megsértődni a pult mögött, ha nem jattolnak - illik, de nem kötelező. Angliában például nem szokás. Hatalmas tévhit, hogy a termék ára nagyban befolyásolja a jattolást. Aki drága helyre megy enni, annak feltehetően a borravaló nem számít plusz kiadásnak. Ez csak hozzáállás kérdése. Aki akar jattolni, az egy olcsó helyen ugyanúgy megteszi, mint a legmenőbb éttermek egyikében. 

A GESZTUS A LÉNYEG, NEM A PÉNZ

Amikor még lángost árultam a Tisza-parton, odajárt hozzám a közeli póker klubból egy gazdag csávó, aki miután megkapta az ételt, rögtön rámart a tíz forint visszajáróra. Ezzel semmi gond nincs, de ezután odaszólt nekem, hogy ,,ja, jó sok sajtot rakjál már rá, testvérem”. Visszaszóltam neki, hogy ,,ja, te meg jó sok borravalót adj már legközelebb, testvérem”.

Legtöbbször a gazdagok verik a fogukhoz a garast, akiknek a karórájuk többet ér, mint a házam, de benyújtja a pultba a kezét a tíz forint visszajáróért. Hallottam olyat, hogy két jólszituált srác beszélgetett: ,,kártyával fizetek, úgy nem kell adnom borravalót". Félreértés ne essék, nem kötelező borravalót adni, de annyira kicsinyes dolog tíz-húsz forinton vesződni, miközben luxusverdával parkolnak a Pipi mellé, és villogtatják a többszázezres öltönyüket. Furcsa, de aki szerényebb anyagi helyzetben van, sokkal szívesebben ad. Ez adódik az empátiából, valamint abból, hogy jobban értékelik a vendéglátósok munkját azok, akik tisztában vannak a pénz értékével. A borravalónál sokkal fontosabb, hogy udvariasak, és kedvesek legyenek, akik nálunk esznek - szerencsére ez a legtöbb esetben teljesül. Amikor látom, hogy valaki keresi az utolsó forintjait a pénztárcájában, szólok, hogy hagyják csak.

A végére hagytam egy kedves történetet: egy bácsi egyszer az unokájával nálunk evett, és az unoka el akarta tenni a visszajárót, de szólt a nagyapja, hogy hagyja ott, mert kedves volt a pultos. Itt kezdődik a jó nevelés: nem a pénz a lényeg, hanem megtanítani azokra a gesztusokra az embereket, amivel kifejezhetik, ha valakivel elégedettek, például a munkájával.